A lányom kamaszkora

A gyerekek teljesen megváltoztatják az ember életét. Hogy ha egy nő szülővé válik biztosan nem lesz már ugyanaz az élete mint előtte. Persze mindenki azt várja, hogy a gyerek nőjjön, hiszen ha nagyobb lesz már nem kell tartani attól hogy elesik, hogy összetöri magát, önállóbb lesz és nem szorul annyira a folyamatos felügyeletünkre mint addig, … Olvass tovább

Irodám legkisebb és egyben legutolsó kelléke

Az ember gyerekként álmodozik. Ki kisebb, ki nagyobb álmokról morfondírozik, én például mindig is ügyvéd akartam lenni. Egy olyan ügyvéd, akinek saját szép irodája van, ahova betérnek az ügyelek és ahol mindig jó illat van, kellemes fények és egy festmény a falon. Persze sok eső leesett már azóta, és sok minden változott is, akár még … Olvass tovább

A család új kedvence

Ezekben a vírusos időszakokban az ember átértékel nagyon sok mindent. Persze egyrészt fő az egészség, és mi is mindent megteszünk azért, hogy minél jobban védjük magunkat, ha csak lehet nem megyünk olyan helyre ahol nem muszáj megjelenni, kevesebbszer vásárolunk inkább több terméket és nyilván ha csak lehet otthon a ház körül teszünk-veszünk. Persze azért ilyenkor … Olvass tovább

Ha nem csak szép képeket szeretnél

Egy esküvő nem csak a nagy napon jár a pár számára feszültséggel és izgulással, hanem bizony már a megelőző időszak is, amikor megkezdik a szervezést, elkezdik a megfelelő szolgáltatók felkutatását, árajánlatokat kérnek, tárgyalnak, ki kell alakítani a megfelelő napi tervet, nagyon oda kell figyelni, hogy ne legyen unalmas a nap, de ne is legyen túl … Olvass tovább

Családunk új segítője

Én három éve úgy döntöttem a férjemmel, hogy otthagyjuk a főváros zaját, és egy kis vidéki házba költözünk, egy nagyobbacska kerttel, ahol igyekszünk megtermelni magunknak a szükséges zöldségek és gyümölcsök nagy részét, ráadásul amennyire csak tudjuk maximális egészséggel, permetszerek és mesterséges dolgok nélkül. Erre elsősorban azért is került sor, mert a kisebbik gyerekünk allergiás lett, … Olvass tovább

A legújabb csapatom

Én vállalkozóként azt a taktikát követem és követtem is mindig, hogy vagy saját, belső munkatársakkal, vagy pedig külső szakértő szolgáltatókkal igyekszek lefedni minden olyan feladatot vagy feladatkört, amire nincs megfelelő tudásom vagy pedig nincs elegendő időm vagy energiám. Persze természetesen ehhez elengedhetetlen, hogy ezek a szakértők tényleg maximálisan megbízhatók legyenek, akár külső, akár pedig belső … Olvass tovább

Karácsony utáni első dolgaim egyike

Karácsony után mindig kicsit nehezebben indul újra az élet. Hozzászoktunk ahhoz, hogy otthon vagyunk a szeretteink körében. Ez után újra elmenni dolgozni, hát nem a legkellemesebb dolog. Most viszont még egy feladatom lesz a visszarázódás mellett. Párom kapott egy új iphone-t és a régit el kellene adnom. Nézegettem a weben, hogy mennyi érhet, de nincs … Olvass tovább

Hallottál már róla?

Te is sokat vezetsz? Nap, mint nap autóban ülsz, azzal mész be az irodába, vagy épp a munkád része, hogy egész nap taposod a pedálokat? Szinte azonnal tönkre mennek a cipőid? Legyen az elegáns vagy sportos, magas vagy lapos talpú, szinte pár hónap alatt elhasználódik a sarka és nézhetsz új lábbeli után? Elkeseredésedben már váltócipőt … Olvass tovább

A kisfiam egyedi pulóvere

A gyerekek, mint tudjuk számtalanszor makacsul ellenállnak dolgoknak. Nem tudom, hogy ezt tőlünk lesik-e el, vagy épp a genetika felelős érte, netalántán így változnak az idők, de a kisfiam valami egészen egyszerűen a tökéletesre emelte a pulóver viselés ellenállásának technikáját. Nem akarja felvenni. Sohasem. Persze, az ember okosabb náluk, és jobban jár a szülő, ha … Olvass tovább

Tökéletes csapat és tökéletes munka

A vállalatnál, ahol dolgozom, minden évben megrendezésre kerül egy héten keresztül egy nyitott nap formájában egy nagy, nemzetközinek mondható fesztivál, ahol a meglévő és a leendő partnerek, érdeklődők betekinthetnek a vállalat által kínált eszközök paramétereibe használat közben, vagyis nem csak kívülről csodálhatják meg a mezőgazdaságban leggyakrabban használt különféle termékeinket, hanem akár ki is próbálhatják azt. … Olvass tovább