Kiegészítő szolgáltatással az új ügyfelekért

Már közel négy éve léptem a tanácsadás piacára. Közgazdászként úgy gondoltam pár év szakami tapasztalat után, hogy bizony én szerencsét próbálok, saját vállalkozást nyitok és ott próbálok segítséget nyújtani a fejlődésben megrekedt, stagnáló vállalatok számára tanácsadás formájában. Mindig is nagyon kreatív voltam, és a közgazdász élet azon részei számítottak kedvencemnek, amelyek egy – egy ilyen helyzetben komoly segítséget tudnak nyújtani a vállalatok életében.

A szerencsét sikeresen meg is találtam. Vállalkozásom szépen fejlődött, már a meglévő sikereim alapján, ajánlások útján találtak rám új ügyfeleim. Nagy büszkeséggel töltött el, hogy egyre több olyan példát tudtam felmutatni, amely komoly szakadék széléről táncoltatta sikeresen a fejlődés útjára a megrekedt vállalkozásokat.

Sosem gondoltam azonban, hogy egyszer majd én is szembesülni fogok azzal a problémával, amellyel sok hozzám forduló vállalat, hogy történetesen nehezen megy az új ügyfelek bevonzása. Egészen egyszerűen már nem volt elég az ajánlások útján ránk találó ügyfelek száma, hiszen bővítést hajtottam végre a cégen, egy titkárnő és egy kolléga személyében gyarapítottam a vállalat alkalmazottjainak számát. Így azonban ahhoz, hogy a vállalat eltartsa az abban dolgozókat már jóval több ügyfél kiszolgálására volt szükség.

A kezdeti rémület után, egy nagy levegőt véve, végig vittem azt a gondolatmenetet, amit mindig is szoktam az ügyfelek problémáinak orvosolásakor. Mi az, amiben fejlődni kellene, mi az, ami lendületet adna, történetesen mely az a marketing eszköz, amely számomra a legalkalmasabb lenne arra, hogy hírét vigye a vállalkozásnak, azon belül is tevékenységének és sikereinek.

Ebben az időben már rendelkeztem honlappal. A weboldal szép, designos, jól szövegezett és szakmailag is jól felépített weblapnak számított, mert nagy gondot fordítottunk a szakmai kivitelező kiválasztására. A nehéz helyzetben hozzájuk fordultunk. Azonnal ajánlották is számunkra a prémium linképítés megtervezését és kivitelezését, amely nem csak hogy megoldást jelentett problémánkra, de annyira fellendítette az új betérők számának növekedését, hogy már azon gondolkodunk újabb kolléga bevonására lesz szükség azok kiszolgálásához.

Szólj hozzá!